Szeretettel köszöntöm a Luka Pincészet honlapján
Több mint 20 év van a hátam mögött, mióta a szőlővel foglalkozom, de azt mondom, csoda volt :-)Lehetne más szavakkal, részletesen elmesélni, de azt a borkóstolóimon megteszem és ma elmondhatom, hogy akit a borvilág egy kicsit is megérintett, már járt nálam és hálával tartozom nekik, hogy az ajánlásaikkal már rengeteg ember megfordult itt, Fertőrákoson.
Ezt a 20 évet megjelentetjük a 2022-ben palackozott boraink címkéin is. A megkülönböztető 20-as legyen mindannyiunk számára egy olyan szimbólum, mely egy mérföldkövet jelképez...nekünk a borászatban eltöltött 20 év minden örömét és bánatát, minden mosolyát és könnycseppjét jelképezi. Hamarosan kereskedelmi forgalomban is kaphatóak lesznek.
Szívesen fogadok vendégeket előzetes bejelentkezés mellett, de gondolva azokra, akik nem indulnak el egy -egy borvidék felfedezésére, HÁZHOZSZÁLLÍTÁST is vállalok Magyarországon belül, melynek részleteit a borkóstoló/borrendelés menüpontban találják.
Magyarország egyik legszebb világörökségi területén, a Fertő-tájon épült fel a pincészet feldolgozója. A Mörbisch-i határátkelőtől nem messze,egy gyönyörű kis falu szélén, Fertőrákoson, a kerékpárút mellett fogadjuk boraink szerelmeseit.Az itt élők szeretettel fogadtak minket és ezért szeretném Önöket invitálni, hogy jöjjenek el, nézzék meg ezt a szép, tiszta, takaros kis falut, ahol karnyújtásnyira a nádasvilág millió madara....és itt van a Barlangszínház, a fertőrákosi Kastély, a Páneurópai Piknik Emlékhely és a Mithrász Szentély. A kóstolótérből pedig a Fertő tavat, szürkemarhákat, birkákat, racka juhokat, mangalicákat, néha őzeket és lovakat látunk. Egyszóval csodálatos.
Kiváló éttermek, szállások, programok várják Önöket és emellett tavaly megalakult a HELLOFERTŐRÁKOS turisztikai Egyesület, melynek résztvevői célul tűzték ki, hogy kiváló szolgáltatást nyújtanak az ide érkező vendégeknek.
Közülük engedjék meg, hogy kiemeljek néhányat. Jandl Borászat, Madárlátta Vendégház, Krois Brewery Sörfőzde, Huber Panzió, Szentesi Panzió, Winelife Borászat, Ráspi Borászat és Étterem,a Villa Lillith vendégház és a kedvenc kerámiaműhelyem a fertőrákosi templommal szemben :) Hívjanak bátran, szívesen segítek a program és helyszín választásában.
A pincészetről:
Családunk szőlőtermesztéssel kapcsolatos hagyománya évszázadokra tekint vissza. Ültetvényeink a Fertőrákos - Balf közötti dombsoron találhatóak, ahol az egyedülálló Fertő tó melletti klíma, a kiváló talaj és a rengeteg napfény gondoskodik mindarról amire a Cabernet Sauvignon, a Pinot Noir, Kékfrankos, Zweigelt, Merlot és Turán szőlőinknek feltétlenül szükségük van. Édesapám,Luka József álmodta meg ezt a borászatot, akinek korai és hirtelen halála sodort életem legnagyobb próbatétele felé...folytatni és felvirágoztatni ezt a kis birtokot.
Mindösszesen három hektárnyi területen gazdálkodunk és mind belföldi, mind külföldi viszonylatban sikereket könyvelhettünk el. A mód, ahogy borainkat készítjük, ötvözi őseink öntörvényű szabályait, korunk alapvető technológiai eljárásaival.
Borászatunk életét 2 éve egy hölgy , Takács Rebeka segíti, aki szőlész, borász és növénydoktor.
Mint minden kis vállalkozás, ez a borászat is sok kedves, nélkülözhetelen ember munkájának az eredménye!Ezúton is köszönöm a családom és a barátaim segítségét! És köszönöm Rudolf Krizan Úrnak, az osztrák tanácsadómnak, hogy megtanított minket tisztelettel,szeretettel és fegyelemmel fordulni a szőlőhöz!
Mindnyájuk segítségét talán a legjobban azzal lehet megköszönni, hogy évről évre igyekszünk kimagasló minőségű borokat készíteni. Mindez a szakma figyelmét is évről évre ránk fordítja, hiszen több mint 10 éve a Borászok Borászai maguk közé választanak...
S mire számíthat aki Luka bort kóstol? Férfias karakter és női könnyedség érdekes kettősségére.
Hiszem, hogy boraink nem csupán kellemes nedűk, hanem palackba zárt könyvek, amelyek mesélnek és mesélnek... a városunkról, az emberről és a sorsunkról.
Igyekeztem minél több, színesebb információt nyújtani az érdeklődő borkedvelőknek a honlapomon. Olvassák el a rólunk írt cikkeket és a fotókon keresztül nyerjenek bepillantást életünkbe.