Ül velem szemben egy gyönyörű lány és mesél.Mesél, én hallgatom.

Nem vágok közbe, nem kérdezem, csak tovább, tovább billentem a meséjét egy-egy fél mondattal.Nem az érdekel igazán, mit hogyan csinál a borászatban, bár az is megérdemelné a figyelmet.Csak egyszerűen jó hallgatni, ahogy mesél.Magáról, családjáról, különösen édesapjáról. A gyökerek / a meséé és a borászaté / ugyanis innen erednek.Négy éve, hogy elveszítette, s négy éve, hogy kálváriája és egyben sikertörténete elkezdődött. Valami egészen szépséges van abban, ahogy õ ezt a kettőt össze tudja kötni. ahogy felfogja s megérti, hogy a kettő egymástól elválaszthatatlan.Hogy a bánatból fakadt ki élete virága. Igen, valahol nagyon drámai, s nagyon romantikus, régi korok nagy asszonyait idéző magatartás az övé.Nem elfeledni, elfelejteni, vagy túldramatizálni a bánatot, hanem együtt élni vele s amiben lehet, építkezni, meríteni belőle. Munkával, hittel, tettekkel a bánatot teremtő erővé alakítani testben és lélekben megújulni, s észrevenni a sors elejtett gombolyagvégét.Mondhatja rá valaki, de nem hiszek a szerencsés alkat teóriában. at élet nagy dolgait senki sem kapja, azért meg kell küzdeni. Mondhatta volna, hogy szívébe zárja bánatát, s hátat fordítva apja örökének egy életre eltávolodik a borászattól.Ugyan ki szólna meg érte egy huszonöt éves lányt?

Mégis, mi hajtotta efelé? A tisztelet, az emlékezés, a kötelesség? Mind egyaránt, s ezt fontos megértenünk, mert csak így tudunk közel kerülni, személyéhez, boraihoz.(....)

A mesének végén még elszórt egy gyöngyszemet:"Két út közül mindig a nehezebbet kell választani..."Vajon ma hány huszonéves lány jut el eddig az átélt bölcsességig? Ezerből talán egy.Luka Enikő kiválasztott. Emberileg biztosan s talán borászatilag is. Igen, szépsége belülről( is) fakad.