Weninger azonban még a második sorban is úttörő és az által vezetett vonatra Luka Enikő is felült – legalábbis utóbbi így fogalmaz. Pedig a fertőrákosi borász asszony nem, hogy erre a vonatra nem készült felszállni, de borász sem szeretett volna lenni: eredetileg PR-menedzsernek tanult, második opcióként pedig a képzőművészetet tartotta fenn magának. Azonban az élet átírta terveit. Édesapja, a méltán megbecsült Luka József hirtelen halála egy csapásra súlyos döntés elé állította: vagy elvész a családi borászat vagy pályát módosít 24 éves korában. Luka Enikő azt mondja, hogy a kérdés valójában nem is volt kérdés, számára világos volt, hogy édesapja örökségét folytatnia kell. Azonban az eltökéltségen túl akkor még nem sok mindene volt: nem tudta például, hogy a soproni Balfi utca 93. szám alatt bérelt pincében található eszközök mire valóak és úgy általában nem sokat tudott a borászat mikéntjéről. De a családi támogatás mellett egy osztrák barát, Rudolf Križan szakmai tanácsait is maga mögött tudhatta, aki azóta is gondoskodik arról, hogy jó irányba terelgesse az egyébként nagyon határozott elképzelésekkel bíró autodidakta Ponzichter-lányt.

2004-től jöttek is az elismerések, díjnyertes borok, és közben – részben uniós támogatással – felépült az új borászat Fertőrákos határában, remek kilátással a Fertő-tóra. A döntésnél, hogy hol is legyen az új borászat, szintén Herr Križan tanácsai szerint járt el Luka Enikő, amelyben a megközelíthetőség, a szőlőtől való  távolság, a praktikusság és a kilátás éppúgy szerepet játszott, mint az érzelmi töltet. Mindez látszik is az soproni építész, Supka-Kovács Tamás által tervezett épületen, amely minden ízében a borász asszony keze nyomát hordozza magán, amely egyébként – hasonlóan a Weninger-borászathoz – keresztül-kasul átlátható. A  kóstolóhelyiségből nagy üvegfelületen lehet belátni az üzembe. Az édesapa „keze nyoma” is érezhető az épületen: a gyermek Luka Enikő élménye, hogy édesapja a pince lépcsőjén fel-alá jár, és hatalmas súlyokat cipel, azt a  meggyőződést és elhatározást alakította ki a fiatal borászban, hogy az ő borászata földszintes lesz, nem épít a gravitációs eljárásra. Ez egyébként a konkrét helyszínen nehéz is lett volna, hiszen a mészkő talaj lehetetlenné tette volna, hogy oda bármit is bevájjanak.

Az épület napnak való kitettségét végül „bivaly hőszigeteléssel” oldották meg, amivel mindenféle beavatkozás nélkül is legfeljebb 22 fokra melegszik a borászat. A Fertó-tó, mint jelenség nem csak a panoráma és a klíma szempontjából volt fontos az épület tervezésénél. A borászat szépen reflektál a tó építészeti hagyományaira: az oly jellemző vörösfenyő palló például visszaköszön a terasz burkolatán. Összességében az épület szépen illeszkedik a táj arculatába: ha nem lenne rá kiírva, hogy „Luka Pincészet”, nem feltétlenül lehetne rájönni, hogy a falak borászatot rejtenek.

Az avantgárd

Franz Weninger és a hagyománytisztelő Luka Enikő életében egy közös pont biztosan van: mindkettejüket elismeri és tiszteli a helyi és az országos borász közösség és példájukat követendőnek tartják. Míg Enikőt a borvidék  lelkének tartják, addig Franz az örök újító.